Öncoaching: Emberi kapcsolatok egy átfogóbb szemszögből

Egyre nagyobb híve vagyok az öncoachingnak, így mai cikkemben folytatom a már megkezdett hagyományt, hogy egy jól megkomponált kérdéssorral bátorítsalak az önvizsgálatra. Egy korábbi cikkemben kifejezetten párkapcsolati témájú kérdéseket írtam össze, a mostani témám pedig a következő: „Hogy vagyok én a többi emberrel és a társadalom / világ egészével?”

Millió egy kérdést fel lehet tenni ezzel kapcsolatban – és érdemes is –, most azonban csupán az a célom, hogy elindítsak benned valamit. Ehhez pedig egy rövidebb kérdéssor is elegendő lesz, némi magyarázattal megtoldva. Reményeim szerint hasznosnak fogod találni a kérdésekre adott válaszaidat, és ha rendszeresen ellátogatsz az oldalamra és követed a hasonló témájú cikkeimet, idővel te magad is ráérzel, milyen kérdések visznek előre személyes fejlődésedben.

Az sem baj, ha valamire nem tudsz válaszolni, a coach kérdések ereje ugyanis nem mindig a válaszokban van, hanem azokban a folyamatokban, amelyeket beindítanak mélyen a tudatodban. Ennyi kis bevezető után következzenek maguk a kérdések!

Mire lenne szükségem, hogy szeretni tudjak másokat itt és most?

„Szeresd felebarátodat, úgy, mint saját magadat” – gyönyörű elgondolás, azonban mondani könnyebb, mint csinálni. Ez a kérdés – ha hagyod megérni – rávilágíthat olyasmire, ami meggátol abban, hogy kifejezd az egyébként benned rejlő szolidaritást. Ó, és még valami: saját magadat egyébként mennyire szereted?

Milyen módokon védelmezem a saját határaimat másokkal szemben? Milyen hasznai vannak ennek? És milyen hátulütői?

Úgy gondolom, a legtöbben védekezünk valamilyen módon, ami teljesen helyénvaló, hisz ha nem tennénk, sokat átgázolnának rajtunk. Azonban ha túl magas és túl vastag falat húzunk magunk köré, az nem csak a többieket tartja kívül (még azokat is, akik egyébként jó szándékkal kérnek bebocsátást), hanem minket is elszigetel tőlük. Hogy megtapasztaljuk a valódi intimitást, érdemes néha leengedni azokat a bizonyos bástyákat.

Mi az, ami fontos számomra ezen a világon? És ha ez nem lenne fontos, mi más lehetne fontos ehelyett?

Az ember értékrendje alapjaiban véve határozza meg tetteit, még akkor is, ha nincs tudatában az illető. Minél inkább megkérdőjelezzük saját értékrendünket annál jobb. Hogy miért? Mert vagy rájövünk, hogy valójában más dolgok fontosabbak, vagy újra és újra megbizonyosodunk saját értékeink helytállóságáról, ami magabiztosságot és egyfajta biztonságérzetet ad.

Van olyan személy, akire haragszom? Milyen előnyeim származnak abból, hogy haragot tartok? És milyen hátrányaim?

A haragtartás sokak szerint kerülendő, másoknak természetes és észre sem veszik. Én azt mondom, mindennek van haszna és hátránya is, érdemes hát mindkét oldalt megnézni, hogy realisztikus képet kapjunk. Ha úgy gondolod, senkire sem neheztelsz egy picikét sem, érdemes lehet tovább gondolni, hogy egészen biztos lehess a dolgodban. Tedd fel magadnak a kérdést: Ha egy napig haragudnom kéne valakire a világon, ki lenne az?

Mi az, amit nem fogadok el a világban? Mi történne, ha holnaptól egyenesen híve lennék ennek a valaminek?

Aminek ellenállunk, annak energiát adunk, így továbbra is fennmarad. Az ellenállás nem szünteti meg azt, aminek ellenállunk. Épp ellenkezőleg. Ha feloldod magadban a belső ellenállásod legalább egy részét, az így felszabaduló energiát a saját szolgálatodba tudod állítani. Az első kérdés rávilágíthat olyasmire, amit nem tudatosan, de elutasítasz. A második kérdés pedig segít perspektívát váltani. Aminek van ellenzője annak lehetnek hívei is. Ők vajon hogyan gondolkodnak? Ha megérted őket, az miben változtat az a te hozzáállásodon?

Mikor és hogyan ítélkezem mások felett? Nekem hogy esik, amikor ítélkeznek felettem? Milyen eredménnyel jár mindez?

Coachként arra lettem kiképezve, hogy ne ítélkezzek senki felett. Ezt az üléseken könnyedén hozom is, amikor azonban „civilként” teszem a dolgom a világban, néha én is belecsúszok (de komolyan dolgozom rajta). Az ítélkezéssel az a gond, hogy meggátol abban, hogy a másik embert akként lássuk, ami valójában. A saját dolgainkat vetítjük rá. Emiatt aztán nem is tudunk őszintén érdeklődni iránta (ez a coachingban pl. alapvető). Még egy slusszpoén: aki mások felett ítélkezik, az általában önmaga felett is. Ez pedig talán még fájóbb következményekkel jár hosszú távon.

Nos, íme, ezek voltak a mai kérdéseim számodra. Kíváncsian várom a tapasztalataid, ha pedig hasznosnak találtad őket, kérlek, oszd meg másokkal is.

Mikor NE legyünk asszertívek?

Mai cikkemet az asszertív kommunikációnak szentelem. Az asszertivitást sok szempontból tekinthetjük a kommunikáció Szent Gráljának, az azonban már általában nem hangsúlyozzák kellőképpen a kommunikációs tréningeken, hogy igenis vannak helyzetek, ahol nem ez a legnyerőbb ütőkártya. Asszertivitással sok mindent elérhetünk, azt azonban ne gondoljuk, hogy valamiféle mágikus csodaszerről van szó.

Az asszertivitás alapja, hogy bizonyos jogokat tulajdonítunk magunknak és másoknak, és ezeket tiszteletben is tartjuk. Ironikus módon az egyik ilyen jog épp az, hogy ne legyünk asszertívek (egészen addig, amíg ezért vállaljuk a felelősséget és szembenézünk a következményekkel). Nézzük mikor lehet érdemes más stílushoz folyamodni!

Mikor legyünk passzívak?

Semmi esetre se próbáljunk asszertívek lenni, ha megtámadnak. Ha a másiknál fegyver van, nem igazán vagyunk tárgyaló pozícióban, a támadót pedig általában nem szokta érdekelni, hogy érezzük magunkat a helyzettel kapcsolatban. A passzivitás célja, hogy túléljünk, és ilyen esetben éppen erre van szükségünk!

Ezen kívül elképzelhető olyan eset, ami egyszerűen nem ér annyit, hogy megfogalmazzunk egy gyönyörű kerek én-üzenetet, főleg akkor, ha sejthető, hogy a másikat egy fikarcnyit sem fogja érdekelni. Ha a sarki vegyesboltban az eladónak rossz napja van, és nem úgy szól hozzánk, ahogy az jól esne, biztos, hogy érdemes beleállni a dologba?

Mikor legyünk agresszívek?

Az agresszív kommunikációnak is megvannak a maga előnyei. Vészhelyzetekben például kifejezetten hatásos tud lenni. Ha látsz egy kislányt a síneken és épp jön a villamos, mit teszel? A saját megélésedről fogsz beszélni, vagy egyszerűen rákiabálsz, esetleg oda is szaladsz? Van az úgy, hogy nincs értelme asszertívnek lenni, mert életek forognak kockán. Ez hatványozottan igaz akkor, ha amúgy is vezéregyéniség vagy és gyorsan vág az eszed.

Egy másik tipikus helyzet, amelyben akár agresszíven is megnyilvánulhatunk, ha meg kell védeni magunkat vagy a szeretteinket (és mondjuk fegyver nincs a dologban, sem közvetlen életveszély). Mire gondolok itt? Ha mondjuk egy biztosítási ügynök már harmadszorra hív fel a héten, hogy biztos nem gondoltad-e meg magad. Vagy ha látod, hogy a környékbeli suhancok nagyon nézegetik az autódat. Az ilyen esetekben a kapcsolat kevésbé fontos, mint a gyors megoldás, és hogy világosan kijelöld a határaidat. Ilyenkor is lehetsz persze asszertív, de egyesek kényelmesebb, ha a másik utat választják.

Nos íme, négy olyan eset, amikor az asszertivitás vagy nem vagy talán kevésbé célravezető. Mostanra talán felmerült benned, hogy akkor mikor érdemes passzív-agresszíven kommunikálni. Nos, az én véleményem az, hogy soha, ugyanis sem a passzív sem az agresszív kommunikáció előnyeit nem lehet érvényre juttatni vele.

A coachingról dióhéjban

A coachok általában igen zavarba tudnak jönni, ha megkérdezik tőlük, mi is az a coaching voltaképpen. Ugyanakkor ha az ember coachoz megy, nyilván szeretne tisztában lenni vele, mibe is fekteti a pénzét.  Mai cikkemben – éppen ezért – szeretnék közérthetően és lényegretörően írni a coachingről, a benne rejlő lehetőségekről és korlátokról.

Előre bocsátom, ezzel a témával, hogy “mi a coaching?” egész könyveket tele lehetne írni. Én itt most egyfajta összesítést fogok tehát adni, hogy tisztán lásd, mitől lesz ez egy külön szakma.

A coaching definíciója

A coaching egy kérdéseken alapuló önfeltáró-önfejlesztő folyamat, melyben a kliens felfedezi saját belső működését egy adott szituáció / élethelyzet / kihívás tükrében. Egy tükörhöz vagy akár egy nagyítóüveghez is hasonlíthatnánk. Mindebben egy profi szakember, a coach segíti őt. A kliens a folyamat során válaszokat találhat kérdéseire, feloldhat önellentmondásokat, megláthatja erőssegeit és gyengeségeit, továbbá lehetséges megoldásokkal, alternatívákkal állhat elő az adott helyzetét illetően. Más szavakkal: tisztábban lát majd maga körül, és tudni fogja, merre induljon tovább.

Nagy hangsúly van azon a tényen, hogy a kliens mindezt önmaga végzi el, a coach csupán támogatóként van jelen, hogy a megfelelő szakmai tudás (kérdezéstechnika, visszatürközés, stb.) birtokában elősegítse a folyamatot, ne hagyja kliensét elveszni. Maga a coach semmit sem ad a kliens szájába, nem kínál megoldást, nem ad tanácsot, nem formál véleményt, nem sugalmaz, és lefgőképpen nem alakít ki üzletileg jövedelmező függőségi viszonyt saját maga és a kliens közt. A coaching alapvetése, hogy mindenkiben ott rejlik az ő saját, egyéni megoldása, a saját válaszai, a coach tevékenysége tehát szigorúan ezek feltárására korlátozódik.

A coaching hatásköre

Hiszem, hogy a coaching folyamat kiváló lehetőséget biztosít mindazok számára, akik életvezetési kihívásaikkal szeretnének megbirkózni, illetve egy-egy konkrét élethelyzettel kapcsolatban szeretnének válaszokat, illetve végső soron megoldást találni. A legnépszerűbb témák (a teljesség igénye nélkül): karrierépítés, munka-magánélet egyensúly, emberi kapcsolatok, stresszkezelés, szokások átformálása, érzelmi intelligencia fejlesztése, pozitívabb énkép kialakítása, stb.

Az üzleti coachingban kissé más a helyzet. A folyamatok célja gyakran vezetői kompetenciát fejlesztése (delegáció, asszertív kommunikáció, stb.), illetve nem ritkán előkerül a motiváció és az egyéni hatékonyság, mint téma. A coaching ezen ágazatában a kliens szakmai fejlődése van a középpontban. (Ez persze nagyon gyakran szorosan összefügg a magánélet alakulásával, tehát a life- és business coaching korántsem különül el olyan élesen!)

Fontos azonban megemlíteni, hogy maga a folyamat sosem külső körülmények megváltoztatását célozza, hanem a belső okok feltárását és a megfelelő belső munka elvégzése révén (amely a kliens és csakis a kliens dolga) a kliens működésének mintegy “optimalizálását” egy adott cél érdekében. Az álompárod tehát nem biztos, hogy megtalálod, ellenben jobb beszélgetőpartnerré, bátrabb kezdeményezővé válhatsz, javíthatsz az önbizalmadon, és egy sor olyan lépésre beprogramozhatod magad, amelyek elősegítik egy egészséges párkapcsolat kialakulását.

A coaching nagyban eltér a pszichoterápiától, mivel a coach nem dolgozik függőségekkel, múltbeli elakadásokkal, depresszióval, illetve egyéb, kifejezetten pszichés jellegű problémával. Ezekre egy coachnak egyszerűen nincs eszköze. Amennyiben a coaching folyamat során ezek valamelyike előkerül, és akadályozza a kliens munkáját, az etikus coach ezt visszajelzi neki, hiszen a folyamat ilyen feltételek mellett nem lehet hatásos. Ez esetben terápia indokolt.

A coachingot továbbá éles határvonal választja el az életvezetési és egyéb tanácsadástól, hiszen egy coach soha semmilyen körülmények között nem ad tanácsot, és nem kínálja fel saját megoldását, ahogy azt már említettem. Emiatt aztán a coach felelőssége mindössze annyi, hogy láttassa ügyfelével a helyzet / dilemma / kihívást / stb. minden részletét, beleértve az ő saját működését is az adott helyzetben. Óvakodjunk hát az olyan, magukat coachnak valló személyektől, akik “gazdagságot” ígérnek, tanácsot adnak, vagy esetlegesen a depressziónkból próbálnak kigyógyítani minket. Ezek egyike sem coaching!

A coaching típusai

Azon túl, hogy valami életvezetési (life) vagy üzleti (business) coaching, én szeretek a feldolgozott témák / célok alapján is különbséget tenni a folyamataim között. Vannak “csinálós”, “ránézős” és “tanulós” célok (ezek nem hivatalos elnevezések, természetesen).

Egy tipikus “csinálós” téma vagy cél lehet például, ha valaki új karriert épít, és konkrét lépéseket szeretne tenni ez ügyben. Maga a téma sokfelé elágazhat, a pontot viszont az fogja feltenni az i-re, hogy az ügyfél meglépte-e mindazt, amit meg szeretett volna a célja érdekében. Az ilyen folyamatokban nem elég a belső munka, kő keményen a tettek mezejére kell lépni.

Egy “ránézős” téma például ha valaki nagyobb tudatosságra kíván szert tenni emberi kapcsolataiban. Képzeljük el, hogy Jenőt újabban mintha kerülnék a barátai, és szeretné megérteni, miért történik ez. Ilyenkor feltérképezzük Jenővel, mi változott benne és körülötte, milyen szerepet játszik ő abban, hogy a dolgai így alakulnak. A végeredmény nem feltétlenül lesz egy konkrét tett (de mindig lehet), a folyamat gyümölcse ilyenkor sokkal inkább a felismerés, az új tudás.

Végezetül egy tipikus “tanulós” cél az, amikor egy középvezetőt azzal küldenek coachingba, hogy javítania kell a kommunikációján, mert az emberei egymás után mondanak fel durvasága okán. Ebben az esetben a coach egy kicsit tréneresebb szerepet vesz fel, megjelenik az információátadás. A coach bevezeti őt az asszertivitás fogalmába, és esetleg az érzelmi intelligencia témaköre is előkerül. Ez a fajta tudásanyag az ügyfélben nem feltétlenül van jelen, így a coach – mint külső input – hozza azt be a folyamatba. Az ügyfél ezután gyakorol, és a coach-csal együtt kielemzik az eredményeket.

Nos, azt hiszem ennyi az, ami egy cikkbe belefér és érdemes tudnod, mielőtt felkeresel egy coachot. Ne feledd, te vagy a témád szakértője, te dolgozol rajta, a coach pedig segít neked, hogy mindez várakozáson felüli eredményeket hozzon számodra.