Spirituális megvilágosodás – Egy gyakorlatias megközelítés

Mai cikkemben a spiritualitásról és az ún. “megvilágosodásról” írok egy színtisztán gyakorlati nézőpontból. Hosszú évek óta tanulmányozom a különféle spirituális tanításokat, és szeretném megosztani veled is mindazt, amit ennek kapcsán megértettem. A spiritualitás véleményem szerint nem valami elvont filozófia, sokkal inkább egy praktikus eszköz, amely sok szempontból hasznodra lehet.

Az “Ego”

Kezdjük az elején. Spirituális értelemben az ego nem ugyanaz, mint a pszichológiában. A különféle tanítók olykor maguk is különböző dolgokat értenek alatta. Az én szóhasználatomban az ego az egyén teljes személyiségszerkezetét jelenti (néha ezt a megnevezést is használom).

Az ego magába foglalja mindazt, amit egy személy saját személyiségének tulajdonít, vagy amivel definiálja magát. Az életkor, a vallási hovatartozás, a nemzetiség, szakma, stílus, preferenciák, stb. ugyanúgy ide értendő ebben az összefüggésben. A tárgyi vagyon ugyanúgy az ego részét képzi, hiszen a házunkat, az autónkat, stb. a magunkénak érezzük, és fájdalmat tapasztalunk, ha ezeket elveszítjük.

Meg kell említenünk az énképünket is, vagyis azt, ahogyan önmagunkat látjuk, érzékeljük. Ez alapjaiban meghatározza, hogyan éljük az életünket, és hogyan működünk egy csoporton belül. Tágabb értelemben pedig a test és az elme is tekinthető az ego részének.

Ez mind tehát az ego. A legtöbb mester arra int minket, hogy az ego, mint olyan nem más, mint mentális alakzatok halmaza, mögöttes lényegi valóság nélkül. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb fent említett dolog csupán azért létezik, mert azt gondoljuk róla. (Ez sokkal bővebb kifejtést érdemelne talán, de jelen cikkem keretei ezt nem teszik lehetővé.) Ezen kívül azt is a figyelmünkbe ajánlják, hogy ezek a dolgok nem azonosak azzal, amik valójában vagyunk, csupán elfedik azt. Ha tehát elveszíted a házad, vagy szakmát váltasz, a lényeged attól még sértetlen, érintetlen marad.

Az ego pozitív és negatív oldala

A legtöbb spirituális tradícióból kihámozható, hogy az ember nem más, mint az egója, és még valami mögötte, amiről azonban csak halvány sejtéseink vannak. Ez a valami nagyon is elérhető és megtapasztalható, csak épp nem feltétlenül vagyunk képesek jól körülírni, mi is az. Az, hogy van egy személyiségszerkezetünk, részben hasznos részben pedig káros.

Az egyik hasznos tulajdonsága, hogy segítségével tudunk élni és működni a világban és a társadalomban. Nem csak hogy működni tudunk, de még érzéki gyönyöröket is képesek vagyunk megélni. Véleményem szerint egyes pozitív érzések is az egótól származnak, pl. a büszkeség és a sikerélmény. Ezeken kívül még számos dolgot említhetnénk, például, hogy képesek vagyunk karriert építeni, hogy vágyunk a tudásra és a megismerésre, stb.

A negatív oldalon viszont meg kell említenünk a kevésbé pozitív érzelmeinket, mint például a düh, a depresszió, a féltékenység, a sértettség, az idegesség, a kielégületlenség, a magány, a közöny, stb. Sok spirituális mester, akik az ego teljes megtagadását és eldobását hirdetik, azzal érvelnek, hogy megszabadulhatunk mindezen kellemetlen érzésektől. Igen ám, de egy sor pozitív érzéstől is megfosztjuk magunkat. Én személy szerint szeretek úgy gondolni az egóra, mint egy ajándékcsomagra, amiben van jó is és rossz is (és ez a kettő talán épp egyensúlyban van, ki tudja).

Társadalmi szinten az ego vezethet elnyomáshoz, rasszizmushoz, kizsákmányoláshoz és bűnözéshez. Végezetül ne feledkezzünk meg a függőségektől, a túlzásokról, illetve a fóbiáktól, amelyek szintén az ego melléktermékei.

Az ego tényleg nem lehet soha teljes mértékben funkcionális?

Funkcionális alatt itt azt értem, hogy mennyire segít minket hozzá, hogy boldoguljunk és kellemes élményekkel gazdagodjunk az életben. Ennek fényében tehát a pozitív-negatív oldal helyett azt is mondhatjuk, hogy az ego bizonyos szempontból funkcionális, más szempontból viszont diszfunkcionális, vagyis a mi boldogságunk ellen dolgozik. Fantasztikus lenne, ha egyszerűen minimalizálhatnánk az ego diszfunkcionális oldalát, hogy minél több tered adjunka  funkcionálisnak. Hogy ez lehetséges-e? Nem tudom, de remélem, hogy az. (A spirituális tanítók többsége talán nem értene egyet vele.)

Ha ez sikerülne, úgy élvezhetnénk ki személyiségünk pozitív aspektusait, hogy a negatívak közben nem rondítanak bele. De gondolj csak bele: ha valami jó dolog ért, mennyi ideig voltál tőle boldog? Sajnos én azt tapasztaltam, hogy egy idő után a a legjobb jóhoz is hozzászokunk, és a kezdeti örömöt felváltja az unalom. Mintha a személyiség tényleg arra lenne programozva, hogy soha ne leljen tartós kielégülésre. Ezen kívül pedig van egy másik dolog is.

A problémák gyökrere: azonosulás

Eckhart Tolle gyönyörűen ír Az új Föld című művében az azonosulás problematikájáról. Az emberi személyiségszerkezet, az ego igencsak szereti azonosítani magát egy-egy fizikai formával. Ez praktikusan azt jelenti, hogy az “Én” gondolata keveredik egy másik mentális alakzattal (pl. egy foglalkozással, egy névvel, vagy éppen a dolgokkal, amelyeket birtokolunk). Ebből kifolyólag pedig (tudatosan vagy tudat alatt) azt gondolhatjuk, “ez vagyok én”, vagy “ez része annak, aki vagyok”. 

Spirituális tanulmányaim azt mondatják velem, hogy ezek egyike sem lehet igaz. Egyrészt, amikkel az ember általában azonosítja magát, azok vagy egyszerűen gondolatok (egy szakmát pl. nem tudunk megfogni), vagy könnyen elvehetik tőlünk. A legtöbb tanító abban látja az ego veszélyét, hogy amint egy szeretett dologtól vagy személytől meg kell válnunk, szenvedünk miatta, rosszabb esetben pedig folyamatos fenyegetettséget érzünk, hogy azt a valamit egy nap elveszítjük (pl. féltékenység).

Az azonosulás / ragaszkodás és elengedés témájával is hosszú köteteket meg lehetne tölteni, de itt és most ennél mélyebbre nem szándékozom menni.

Mi a spirituális megvilágosodás?

A “megvilágosodás” fogalmát is sokan sokféle képpen értelmezik, én most azt a definíciót fogom ismertetni veled, amelyik nekem a leghazsnosnabbnak bizonyult. Eszerint pedig a megvilágosodás annyit tesz, mint közvetlenül megtapasztalni, hogy az ego nem az aki, valójában vagyok. Megtapasztalni azt a valamit, ami mögötte van, és attól kezdve ezzel a tudással élni tovább. Ekkor az ember belátja az ego valódi természetét, amely illuzorikusnak mondható.

Ez sokkal inkább egy folyamat, mint egy egyszeri történés. A figyelmemet fokozatosan kell átirányítanom arra a valamire, ami a személyiségem mögött meghúzódik. Eközben az egóval való önazonosítás fokozatosan gyengül, míg végül teljesen megszűnik.

Amikor meggyengül az önazonosítás, a személyiség valamennyi káros aspektusa veszít erejéből. Már nem vagyok annyira indulatos, annyira féltékeny, stb. mert egyszerűen értem és érzem, hogy az egész nem is olyan lényeges. A “szenvedés”, ahogy a Buddha fogalmaz, csökken. Namármost, ez azt jelenti, hogy fel kell adnom a személyiségemmel járó minden pozitívumot is? A válaszom az, hogy nem.

A megvilágosodás folyamata során a személyiség nem szűnik meg, egyszerűen csak az egyén meghaladja azt. Az ego onnantól nem kereteket szab az egyén működésének, hanem egy eszköz lesz a kezében. Egy eszköz, melyet használhat, de le is tehet, ha épp nincs ré szüksége. (Ezt nevezik “transzcendálásnak” vagy meghaladásnak.) A hangsúly a választás lehetőségén van. Ha előadást szeretnék tartani, előveszem a személyiségem, hogy hatást gyakoroljak, ha viszont érzem, hogy elönt a düh vagy épp unatkozom, visszalépek belőle, és békére lelek.

A spirituális megvilágosodás tehát egy egyszerű szemléletváltás. A figyelem áttevődik az egóról valami másra, valami sokkal mélyebbre és hatalmasabbra. Ezt a valamit sokféleképpen nevezhetjük, azonban valamennyi elnevezéshez tapadnak már bizonyos konnotációk, így egyiket sem fogom használni. Hogy hogyan érhető el ez a szemléletváltás? Sokféle módszert kidolgoztak már, de ezek ismertetése szintén nem tartozik a mostani cikk tárgykörébe. Talán egy másik alkalommal írok róluk.

Megvilágosodás után

Remélem látod már, hogy ez a megvilágosodás dolog korántsem olyan megfoghatatlan. És legfőképpen nem csak a világtól elvonult szerzetesek kiváltsága. No de mi történik miután az ember átmegy ezen a folyamaton? Valójában semmi kirívó. Ezt igazán az illető érzi belülről. Nagyjából ugyanazt csináljuk, mint előtte, csak éppen tudatában vagyunk bizonyos dolgoknak. Az életet kevésbé vesszük komolyan, kevesebbet aggódunk, és talán általánosan jobb a közérzetünk. De még ez sem feltétlenül. Ugyanúgy lesznek érzéseink, pozitívak és negatívak egyaránt, csak már kevésbé fognak érdekelni, mint azelőtt.

Amit fontosnak tartok elmondani, hogy szükségleteink és vágyaink ugyanúgy lesznek. Ugyanúgy fogunk enni és WC-re járni. Jó eséllyel nem fogsz tehát egy hegytetőn meditálni egész hátralévő életedben (noha természetesen megteheted, ha úgy érzed, ez lesz számodra a legmegfelelőbb). Talán hatékonyabb leszel és empatikusabb. Talán kevésbé fogsz hirtelen reagálni dolgokra, heves érzelmi kísérettel. Ha pedig nagyon feldühítenek, alkalmasint kevésbé fogod leordítani az illető fejét, mert ár lehetőséged lesz mederbe terelni, és úgy kiadni, hogy azzal ne árts senkinek.

Még egyszer, ez egy folyamat, és minél többet gyakorlunk, annál könnyebben fog menni.