Ezért ne bánd meg egyetlen döntésed sem

Munkám során sokaktól hallom, hogy bizonyos múltbéli döntéseiket mennyire megbánták, és mi minden lehetne most másképp, ha akkor máshogy cselekszenek. Ez a fajta önvád – azon túl, hogy kellemetlen – negatívan alakítja énképünket, továbbá általában igen hatékonyan szabotál minket jelenlegi lehetőségeink kiaknázásában. Coachként nem szólalhatok fel, hogy „na de ácsi, ezt azért gondoljuk át…”, mai cikkemet viszont annak szentelem, hogy megosszam saját filozófiámat múltbeli döntéseinket illetően (amelyeket esetleg utólag már nem tartunk szerencsésnek). Bízom benne, hogy sokak számára hasznos lesz, és segíteni fog lezárni azt, ami már elmúlt, és újult erővel nekivágni a „most”-nak.

Senki sem dönt rosszul

„Ó, hogy is lehettem ilyen ostoba…” vagy „bárcsak okosabb lettem volna…” – ismerős? Remek, akkor megvan a közös kiindulópontunk. Én is mondtam már ezt magamnak, de már egy ideje nem teszem. Hogy miért? Mert rájöttem, hogy 1.) nem voltam ostoba, és 2.) nem, nem lehettem volna okosabb. Más ember voltam, mint ma, ami természetes. Az, hogy egy döntést a mai énem máshogy hozna meg, nem jelenti azt, hogy akkor és ott, amikor meghoztam, helytelen volt. Nem volt az. Sőt, akkor és ott az volt a legjobb döntés, amit meg tudtam hozni, mindegy, mi volt a motivációm. Ezt azért gondolom így, mert hiszek abban, hogy mindenki a lehető legjobb belátása szerint dönt, szem előtt tartva saját- és mások érdekeit. Az információink lehetnek hiányosak, a szándékaink azonban nem lehetnek mások, csakis a legjobbak – legalább is ez az én véleményem.

Fontosnak tartom tehát, hogy elkülönítsük jelenlegi és múltbeli önmagunkat, tudatosítsuk, hogy kik voltunk akkor, amikor egy-egy döntést meghoztunk, majd gyakoroljunk némi empátiát akkori énünkkel szemben. Egy saját példával élve, engem sokáig nem érdekelt, mivel fogok foglalkozni, milyen karriert szeretnék magamnak. Ennek meg is lett az eredménye (az első egyetemet négy hónap után hagytam ott, a másodikat elvégeztem ugyan, de jelenleg egy harmadik és egy negyedik dologgal foglalkozom). Ugyanakkor tudom és átérzem, hogy a tizenéves énemet merőben más dolgok foglalkoztatták, és egyáltalán nem hibáztatom emiatt.

Nehéz „előre” dolgozni

Ha azt mondom neked, hogy tíz éven belül maori házastársad lesz, és kint fogtok élni és gyerekeket nevelni, elkezdenél maoriul tanulni, amikor most is ki vannak töltve a napjaid? (Ezt komolyan kérdezem, nem azt akarom, hogy minden áron nemmel válaszolj.) Tegyük fel, hogy a maori nyelv nagyon nehéz és te még angolból se voltál jó sosem… Be kéne iratkozni egy nyelviskolába, nem gondolod? Akármit is válaszolsz, képzeld el, hogy tíz évvel ezelőtti önmagad mit válaszolna, ha elé állnál és közölnéd vele, hogy ilyen és ilyen kihívásokkal fog szembe nézni. Vajon komolyan venné? Vajon másképp csinálna dolgokat? De vigyázz, ne a saját fejeddel gondolkozz, hanem az akkori önmagadéval!

Értelem szerűen érdemes kitekinteni a közeli és távoli jövőbe, amikor meghozunk egy-egy fontosabb döntést, de egyrészt mindent úgysem látunk előre, másrészt meg gyakran a legjelentéktelenebb döntéseink eredményezik a legnagyobb változást hosszú távon. Egy szóval képtelenség mindent számba venni. És még nem is beszéltünk arról, mi van, ha valami most fontos számodra, tíz éve meg egyenesen jelentéktelennek tűnt! Mi az, ami számodra a legkevésbé fontos? A divat? A környezetvédelem? A foci VB? Ha azt mondom neked, hogy öt év múlva játékvezető akarsz majd lenni a VB-n, elkezdesz olyan döntéseket hozni, amelyek közelebb visznek ehhez, még akkor is, ha most az egészet a hátad közepére kívánod? Bármit is válaszolsz, az egy érdekes válasz lesz 🙂

Konklúzió

Én nem kétlem, hogy az életed merőben más lenne, ha egy-egy döntést másképp hoztál volna meg. Lehet, hogy „jobb”-nak vagy „könnyebb”-nek tűnne. Mindazonáltal az a bizonyos döntés (az akkori éned számára) ugyanolyan létjogosultsággal bírt, mint most az, hogy azt kívánod, bárcsak másképp csináltad volna. Ha van ilyen kívánság a szíved mélyén, az egy dolgot jelent: megváltoztál.

Amikor azt mondod, bárcsak így és így döntöttél volna, akkor voltaképp azt kívánod, bárcsak akkor is az lettél volna, aki most vagy – ami képtelenség. Az ember, aki most vagy most tud döntéseket hozni, nem akkor, amikor még nem volt. Annak az embernek pedig, aki akkor voltál minden bizonnyal fogalma sem volt, milyen lesz a jövőbeli énednek lenni, ezért hát meghozta azt a döntést, ami akkor és ott valami miatt a legjobbnak tűnt. De várjunk, nem ezt szeretnéd most is? Azt a döntést meghozni, ami a legjobbnak ígérkezik? Lehet, hogy nem is változtál annyi? 🙂

Nos, mindezek után, hogyan látod a múltbeli döntéseid? Hogyan érzed magad velük kapcsolatban? Ha van is olyan döntés, amit megbántál, jobb most? Vagy esetleg rosszabb? Vagy egy kicsit jobb? Vagy ennek az egésznek semmi értelme? Bármi is az, engem érdekel, és szívesen veszem a visszajelzésed bármilyen formában.

Share and Enjoy !

0Shares
0 0

Választás előtt – Miért olyan nehéz dönteni?

A mai cikkemben a döntéshelyzetekről fogok írni, illetve arról, hogy miért érezzük magunkat gyakorta képtelennek a választásra. Coachingban az ilyen helyzetek gyakran előfordulnak, ezért is gondoltam, hogy egy egész cikket szentelek a témának.

Az igazán sikeres emberek – egyesek szerint – gyorsan hoznak döntést és nehezen változtatnak az álláspontjukon. Egy bizonyos határon túl ez nekem inkább a fafejűség definíciójának hangzik, az azonban tény és való, hogy még ha nem is a tökéletes opciót választjuk, de kitartunk mellette, gyakran több hasznunk származhat belőle, mintha hezitálnánk, vagy ide-oda libikókáznánk a lehetőségek közt.

Miért blokkolunk le döntéshelyzetben?

Tapasztalataim szerint (melyek egy része személyes fejlődésemből, más része a coaching folyamatokból származik) a hezitálás és a döntések elodázása mögött a legtöbb esetben az áldozatvállalástól való félelem áll. Amikor több lehetőség közül választunk egyet, az összes többiről lemondunk, így áldozatot hozunk. Beállítottságunktól függően, vagy arra az egy dologra fókuszálunk, amelyet elnyerünk ezáltal, vagy azokra, amelyeket elveszítünk.

A jutalom gyakran sokkal kecsegtetőbb, mintsem hogy a veszteséget egyáltalán figyelembe vegyük. Ilyen lehet például, amikor valaki megkapja álmai állását annál a cégnél, ahová évek óta próbál bekerülni. Nem sokat fog gondolkodni, hogy otthagyja-e a régit, noha ez is egy áldozat részéről. Más helyzetekben – amikor a mérleg nyelve nem billen el ilyen mértékben – hajlamosak vagyunk abból kiindulni, mit veszíthetünk, semmint abból, hogy mit nyerhetünk a döntésünkkel.

Barátkozzunk meg az áldozatvállalással!

A megoldás? Fogadjuk el, hogy az életben néha fel kell áldoznunk dolgokat, hogy másokat elnyerhessünk vagy legalább a lehetőséget megadjuk magunknak. Tudomásul kell vennünk, hogy nem kaphatunk meg mindent egyszerre. Ezt nem úgy értem, hogy érjük be kevesebbel, mint amire vágyunk, sokkal inkább úgy, hogy tanuljuk meg felismerni, hogy mi az, ami nem kompatibilis egy vágyott állapottal, mi az, ami el fog veszni célunk megvalósítása során, tudatosan engedjük el.

Ha valaki egy másik városban szeretné folytatni az életét, el kell, hogy búcsúzzon régi kedvenc helyeitől, illetve tudomásul kell vennie, hogy a régi barátokkal is megváltozik a viszonya. Mindez a helyzet sajátosságából fakad, sok mindent nem lehet vele tenni. Vagy elfogadom ezt, vagy egyáltalán nem is költözöm.

Az áldozatvállalás néha igen félelmetes tud lenni, főleg egy ilyen szituációban, amit az imént felvázoltam. Egy coach ilyenkor is remekül tudja támogatni kliensét, hogy letisztázza magában, mit nyer és mit veszít az akcióval. ha már az ügyfél tisztán látja, hogy összességében a dolog nyereséges lesz, a coach feladata, hogy fókuszát a nyereség oldalon tartsa. (Ezt persze akár egyedül is gyakorolhatjuk odahaza.)

Ha a nyereséget, a vágyott állapotot tartjuk szem előtt, az egész szituáció egy sokkal pozitívabb színezetet kap. Így már képesek leszünk cselekedni, és beindítani a változást, amennyiben tényleg ezt érezzük a legjobbnak.

Share and Enjoy !

0Shares
0 0